Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Virágos palacsinta

A palacsinta mindig nyerő. Ám ha virágokkal gazdagítjuk, a közelgő ünnepek egyik nagyszerű meglepetése lehet! A kert telis-teli friss virágokkal: süssük őket bele a palacsintába! Illatos rózsaszirmok, apró árvácskák, mosolygós réti virágok derék belevalók.

Aki a hét végén Grazban, a Kochbuchmesse-n (Szakácskönyv Fesztivál) fog nézelődni, meg is kóstolhatja, mert a színpadi programban ezzel a palacsintával szeretnék kedvet csinálni a virágos szakácskönyveimhez.

A virágos palacsinta készítését itt is megnézhetik.

Hozzávalók:

1 tojás,

15 dkg liszt,

csipetnyi só,

1 kiskanál cukor,

kb. 2,5 dl tej,

szódavíz,

a sütéshez olaj,

vegyes kerti ehető virágok,

töltelékhez: 10 dkg rózsalekvár

A tojás csipetnyi sóval meg a cukorral felverjük, majd a lisztet és a tejet apránként hozzáadva simára elkeverjük. Kevés szódavízzel hígítjuk, majd egy kisebb, kiolajozott serpenyőben palacsintákat sütünk belőle. Sütés közben, amikor a tésztást a serpenyőben szétfolyatjuk, a száráról lecsipkedett virágokat, szirmokat szórunk bele, melyek belesülnek a tésztába.

A palacsintákat egyenként, vékonyan megkenjük rózsalekvárral, négyrét hajtjuk és máris tálaljuk.

Hasonló módon készíthetünk ibolyás- vagy turbolyás palacsintát is! Az ibolyás palacsintához a töltelékbe is természetesen ibolyavirágok kerülnek.

A turbolyás változatnál, ha megfordítottuk a palacsintát és már majdnem készre sült, egy jó nagy kanálnyi cukros-vajas, apróra vágott turbolyát locsolunk rá, és félbehajtva máris a tányérra csúsztatjuk.

Hasonló jó, ehető virágos recepteket találnak a Virágkonyha című könyvünkben, amely most tavaszi akcióban, egy csomag ehető virág magkeverékkel kapható! Ha kedvelik a Virágkonyha közösségi oldalát, napról-napra friss virágos információkhoz és receptekhez jutnak!

 

Tovább

Gyomsaláta a kertből

Lassan egész "salátabárt" kínál a kert: amit undok gyomnak mondunk, azok akár a tányéron is végezhetik. Hogy mi ehető, és mi nem, mit érdemes leszednünk, azt bizony jó, ha megtanuljuk, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek! Megéri, mert egy ilyen nevetős saláta feldobja a reggelt!

Gyomsaláta tojással

Hozzávalók:

4 marék zsenge „gyom” kedvünk és idény szerint: sóska, útifű, tyúkhúr, pitypang-, ibolya-, és százszorszép-levél, ibolya- és százszorszép virág, vadárvácska

4 keményre főtt tojás,

2 evőkanál virágecet,

só,

1 evőkanál méz,

esetleg 2 dl kefir

A leveleket és a virágokat megmossuk, szitában alaposan lerázogatjuk. Szedés közben érdemes megízlelni a leveleket: nem keserű-e a pitypang? Ha szükséges, a nagyobb leveleket összetépkedjük, majd a vékonyan felszeletelt főtt tojással együtt szépen elrendezzük a salátás tálon, ibolya-és százszorszép virágokkal kicsinosítjuk. A virágecetet pici sóval és mézzel elkeverjük, és közvetlenül a tálalás előtt a salátára locsoljuk. Finom házi kenyérrel és kefirrel üde, pazar reggeli vagy vacsora!

Hasonló jó, ehető virágos recepteket találnak a Virágkonyha című könyvünkben, amely most tavaszi akcióban, egy csomag ehető virág magkeverékkel kapható! Ha kedvelik a Virágkonyha közösségi oldalát, napról-napra friss virágos információkhoz és receptekhez jutnak!

 

 

Tovább

A bűzös rózsa

Néhány nap, és itt a Fokhagyma Világnapja! A legrégebb óta használt fűszernövényünket a „bűzös rózsa” névvel is illeték – de nem csupán ezért van jelen a Virágkonyhában! No, nem is a vámpírok ellen, nem is szemmelverés ellen, inkább az ízéért. Azért, mert sütve, főzve és nyersen is teljesen más ízt ad,  no és persze az egészségünkre gyakorolt számtalan jótékony hatásáért.

Most egy olyan receptet ajánlok, amelyben karakteres fűszerek vannak jelen, és amely fűszerek mind „virágok” is egyben: a tündérillatú levendula rozmaringgal – amelyről a középkorban úgy tartották: az a lány, aki megérint egy rozmaringágat, rögvest szerelembe esik – és a „bűzös rózsá”-val   karöltve adják meg a jellegzetes, semmi máshoz nem hasonlítható aromáját ennek a cipónak.

Cipó provanszi ihlettel

Hozzávalók:

20 dkg rozsliszt

15 dkg kukoricaliszt

10 dkg finomliszt

2 kiskanál só

1 evőkanál cukor

1 mokkáskanálnyi feketebors (őrölt)

1 evőkanál olívaolaj

2,5 dkg élesztő

2-2,5 dl víz

1 gerezd fokhagyma

1 -1 evőkanál levendulavirág és rozmaring-levelecske apróra tépkedve

A hozzávalókat dagasztógépbe tesszük és 15-20 perc alatt megdagasztjuk. Letakarva megkelesztjük, azután finoman átgyúrjuk és cipót gömbölygetünk belőle. Vízzel lekenjük, a tetejét éles késsel keresztirányban behasítjuk, azután előmelegített sütőbe tesszük és 180 fokon 40-45 perc alatt megsütjük. Rácsra csúsztatva hagyjuk kihűlni. A különleges ízű, zamatos cipócskát vékonyan felszeletelve, puha vajjal megkenve kínáljuk. A tészta kenyérsütő gépben is megsüthető.

 Kínálhatunk mellé levendulás vajat is: ehhez a puha vajat néhány szem szétnyomkodott fekete szederrel vagy eperrel eldolgozzuk, majd friss levendulavirágokkal ízesítjük – ízlés szerint több-kevesebb levendula kerülhet bele. Tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek!

Hasonló jó, ehető virágos recepteket találnak a Virágkonyha című könyvünkben, amely most tavaszi akcióban, egy csomag ehető virág magkeverékkel kapható! Ha kedvelik a Virágkonyha közösségi oldalát, napról-napra friss virágos információkhoz és receptekhez jutnak!

Halmos Monika

Tovább

Tűzvarázs turbolyával

 A Rousseau-i mondat: vissza a természethez, talán soha nem volt olyan aktuális, mint napjainkban. A gyorséttermek mű-világában, a szintetikusan előállított étel-féleségek korában a legjobb, amit tehetünk: olykor visszavonulunk; a természet lágy ölén, a halkan ropogó tűz mellett sütjük meg egyszerű vacsoránkat a nekünk kedvesek társaságában. S ez többet jelent minden szónál…

A természet kincseket is ád a tűzön való sütögetéshez. Csak le kell hajolnunk értük!

 Rizzsel töltött turbolyás sült paprika

 

Hozzávalók:

8 db húsos zöldpaprika,

20 dkg rizs,

egy kisebb vöröshagyma,

3 evőkanál olaj,

 só,

1 kiskanál ételízesítő por,

1 csokor virágzó turbolya,

10 dkg füstölt sajt

 

A rizs az olajon megfuttatjuk, kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük. Ízesítjük sóval, ételízesítő-porral, beledobjuk a megtisztított hagymát, és fedő alatt addig pároljuk, míg a vizet mind magába nem szívja.

A paprikákat kicsumázzuk, a magokat eltávolítjuk belőlük. A kihűlt rizst összekeverjük a finomra reszelt sajttal, az apróra vágott turbolyával, majd szorosan az előkészített paprikákba töltjük.

Grillrácsra téve, olajjal kenegetve, faszénparázs felett addig sütjük, míg körös-körül szépen felhólyagosodik a paprika héja. 

Azon melegében kínáljuk.

 Hasonló jó, ehető virágos recepteket találnak a Virágkonyha című könyvünkben, amely most tavaszi akcióban, egy csomag ehető virág magkeverékkel kapható! Ha kedvelik a Virágkonyha közösségi oldalát, napról-napra friss virágos információkhoz és receptekhez jutnak!

Halmos Monika

www.rozsakunyho.hu

 

 

 

 

Tovább

Zöldcsütörtöki leves

Az ibolyavirág egy klasszikus összetevője a németföldön hagyományosan kedvelt zöldcsütörtöki levesnek.  A többi zöld hozzávaló: zsenge cickafark, útifű, százszorszép, mezei sóska, csalán, kerekrepkény, tyúkhúr, mind-mind a tavaszi kertből kerül a konyhára: üdeségükkel, friss zöld ízükkel kényeztetnek – és nem utolsó sorban vitamintartalmukkal gazdagítanak.

Hozzávalók:

2 evőkanál olívaolaj,

3 szál újhagyma,

40 dkg burgonya,

3 marék friss zöld a kertből: zsenge cickafark, útifű, százszorszép, mezei sóska, csalán, kerekrepkény, tyúkhúr, pitypang levelei,

1 csokor ibolyavirág,

só, tarkabors,

esetleg 1 dl tejföl,

a tálaláshoz pirított zsemlekocka

Az apróra vágott újhagymát az olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát. 

Felöntjük 8 dl vízzel, megsózzuk és fedő alatt addig főzzük, míg a burgonya megpuhul.  A zöld leveleket összevágjuk, és a fővő levesbe szórjuk.  Kb. 3 percig forraljuk, majd a tűzről levéve pürésítjük.

Kevés tarkaborssal és esetleg tejföllel ízesítjük, majd ibolyavirágokkal gazdagon megszórjuk.  Pirított zsemlekockát kínálhatunk mellé.

Hasonló jó, ehető virágos recepteket találnak a Virágkonyha című könyvünkben, amely most tavaszi akcióban, egy csomag ehető virág magkeverékkel kapható! Ha kedvelik a Virágkonyha közösségi oldalát, napról-napra friss virágos információkhoz és receptekhez jutnak!

Áldott húsvétot mindenkinek!

Halmos Monika

 

 

Tovább

virágkonyha

blogavatar

A lélektelenné vált világba visszahozni valami egyszerű természetességet: virágok nélkül szegényebb volna a világ. A világot úgy látni, hogy abban szépség és derű lakik. Azt venni észre, ami örömöt ad, mosolyt csal a lélekbe. Egyszerű finomsággal létezni, ismerni a tradíciókat, az eleganciát, a bölcsességet. Egy virágkörüli utazás.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek