Vagy ha úgy jobban tetszik, cheesecake bögrében, levendulával, rózsalekvárral és friss árvácskával. Nem lehet elrontani! Ízeiben ott a tavasz, a nyár és szerelem, és mivel bögrében készül, a siker nem marad el! Ha bögrében sül, abban is tálalható, ha aluminium formában, ajándékba, piknikezni vihető.

Hozzávalók:

7 dkg vaj

10 dkg sütimorzsa

30 dkg krémsajt

15 dkg cukor

2 tojás

1 tojássárgája

1 dl tejszín

1 citrom

1 kiskanálnyi szárított levendulavirág

1 kiskanál búzakeményítő

5 dkg rózsalekvár

friss ehető virágok

A bögréket vagy formácskákat gondosan kivajazzuk, sütimorzsával vastagon beszórjuk. Fóliával lefedve a hűtőbe tesszük, míg a krém elkészül. Ehhez a krémsajtot simára keverjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, a tojássárgáját, majd a tejszínt, fél citrom levét és reszelt héját, a lemorzsolt levendulát. Végül belekeverjük a keményítőt. A masszát a lehűlt formákba porciózzuk, és tepsibe állítjuk. A tepsit 2-3 cm magasságig forró vízzel feltöltjük, és előmelegített sütőbe toljuk. 150 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a teteje már szilárd, de a belseje puha, remegős. Ha kihűltek a tortácskák, rózsalekvárral vékonyan megkenjük és friss virágokkal kirakosgatjuk a tetejét.