Valamikor a pogácsa volt az egyik legpraktikusabb útravaló: s ha jól belegondolunk, a háziasszonyi lelemény ezt jól kitalálta. Hiszen ha bármikor útra kelni, kirándulni támadt kedve valakinek, liszt, zsír, tojás minden háznál akadt, egy-két kanál tejfel is egy valamire való háztartásban, tehát az útipogácsát hamar össze lehetett ütni. Könnyen be lehet kapni, jól elfér a hátizsákban is: nem is csoda, hogy napjainkban is a legnépszerűbb útravaló a pogácsa.

Aztán meg, ha világgá menni támad kedve az embernek – bár ehhez a kedvet általában mások alapozzák meg – akkor ott a mesebéli hamuban sült pogácsa. (Legutóbbi világvége-hangulatomban a tarisznyámat vállamra vetve az tartott vissza a Hetedhét Határ és az Óperenciás tenger megtekintésétől, hogy nem volt kéznél hamuban sült pogácsa. S mire az elkészült volna, lévén épp hamu sem volt a környéken, addigra már a világvége hangulat is elhagyott. Maradtam hát a gépem mellett, eleget téve szeretett szerkesztőm kívánalmainak.)

Persze, mint mindent, a pogácsát is variálhatjuk, ízesíthetjük, gazdagíthatjuk, kedvünk és ízlésünk szerint: lehet tepertős, vajas, káposztás, vagy éppen babos. A babos pogácsa megszólalásig hasonlít a tepertőshöz, ám a vegetáriánusoknak is kedveskedhetünk vele! A bab magas fehérjetartalma ráadásul igen hasznos lehet egy nagy túra alkalmával! A babos pogácsa egy régi, Sopron környéki recept, a poncichterek sütötték, a németajkú szőlőművesek, akik a szőlőskertekben a sorok között babot termesztettek. Nevük a Bohnenzüchter -babtermelő névből alakult át.

Nálunk nagyon kedvelt a tökmagos pogácsa is, amit a készítés leegyszerűsítése végett négyzetes darabokra vágva sütünk. Teljes kiőrlésű, otthon őrölt lisztből készül, kevés tökmagolajjal, és jó sok tökmaggal, vajjal meghajtogatva, körömvirággal gazdagítva. Unokahúgaim egyszerűen csak prosztatapogácsának szólítják, utalva gyógyerejére és attól a gondolattól vezérelve, hogy családunk férfitagjai, akik a száguldó cirkuszt a képernyőn élvezik, előszeretettel rágcsálnak e művelet közben tökmagos pogácsát. A világgá menés kényelmesebb és innovatív válfaja, a fotelból félig vagy teljesen elszenderedve száguldást nézni így új értelmet is nyer, hiszen a prosztatapogácsa imígyen való fogyasztása „megkönnyíti a folyó ügyeket is”.

A pogácsához hasonlóan praktikus útravaló lehet a füves pite. A trükk ebben is, hogy varázserővel vértezhetjük fel! Nos, tévedés ne essék, nem ARRA a füves sütire gondolok, hanem egy MÁSMILYENRE. ERRE: egy egyszerű kevert tésztát készítünk 2 tojásból, 2 dl tejfölből, 4 dl lisztből. Hozzáadunk egy jó fél dl olíva- vagy tökmagolajat, sót, egy fél csomag sütőport és az egészet simára keverjük. Ezután kerül bele 3-4 evőkanál napraforgómag, és két nagy marék gyom, fű, gaz vagy gyógynövény egészen apróra metélve. Belerejthetjük legkedveltebb vagy éppen legszükségesebb gyógynövényeinket, illatos és jókedvre derítő zöldfűszereinket: snidlinget, bazsalikomot, cickafarkat, borsikafüvet, rozmaringot, ha az erdőn jártunk, medvehagymát, kakukkfüvet, tavaszodván százszorszép- és útifűlevelet, réti sóskát, tyúkhúrt vagy szurokfüvet, turbolyát, kövér porcsint. A masszát sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük, majd négyszögletes darabokra vágjuk. Szendvicsnek is jó, ha 2-2 darabot belőle füves sajtkrémmel összetapasztunk!