Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A cseresznyeleves olyan, mint a forralt bor

Vagy mégsem?

Napok óta vagyok fültanúja a szomszédasszonyok cseresznyeszedő délutánjainak. Eddig a „hogyan főzzük kuktában a befőttet” téma volt repertoáron. (Nehezen álltam meg, hogy bele ne kotnyeleskedjek: kell abba kuktába víz is. Mert az nem nagyon hangzott el.)

Most a cseresznyeleves került terítékre, merthogy Kati azt nem tud főzni. Pedig az olyan, mint a forralt bor, érvelt a másik. Csak ki kell hűteni. Nos, van ebben valami: a cseresznyeleves épp annyira hasonlít a forralt borra, mint a kelkáposzta főzelék a disznósajtra: mindkettőben van fokhagyma. Ama előzőekben pedig fahéj vagy szegfűszeg, ki, hogyan szereti.

Nálunk kedvelt a bodzavirágos cseresznyeleves. A bodza akkor virágzik, amikor elkezd érni a cseresznye, és e kettő remek harmóniát alkot. Érdemes kipróbálni, ahogyan a többi, egy időben érő gyümölcsöt a vele együtt virágzó kerti virággal. Csuda izgalmas ízeket kapunk!

Bodzavirágos cseresznyelekvár

 Hozzávalók:

2 kg cseresznye

1 kk. citromsav

1 kg befőzőcukor

4-5 tenyérnyi bodzavirág

A cseresznyét megtisztítjuk, kimagozzuk és a befőzőlábasba szórjuk. Hozzáadjuk a citromsavat, a befőzőcukrot és folyamatosan kevergetve 10-15 percen át forraljuk. A főzés utolsó percében a száráról lecsipkedett bodzavirágokat is beletesszük, majd forrón üvegekbe merjük. Az üvegeket gondosan lezárjuk és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. A nem túl jellegzetes ízű cseresznyének kitűnő aromát ad a bodzavirág.

Utóirat: egyébként a forralt bor is jó bodzavirággal… de erről majd máskor, ha itt lesz a forralt bor ideje!

 

Tovább

Farizom-feszesítő saláta

Lóhere, százszorszép, pitypang, kereklevelű útifű, vadárvácska: mi a közös bennük? Egyrészt: ha a gyepben nőnek, ebben a buja májusban: mind undok gyomnövény, ki velük!

A réten gyönyörködünk bennük, illatos és tarka virágaikban, a tehenek meg egyenesen rajonganak értük! A füves könyveket fellapozva gyógynövényként olvashatunk róluk.

És ha azt mondom: mind jóízű, vitamindús salátanövények? Aki járt nálunk, volt alkalma megkóstolni őket, hiszen a saláták nálunk csupa ilyesmiből állnak. C-vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, igazán ízletes és dekoratív alapanyagok, amelyekből változatos fogásokat készíthetünk! A legjobb farizom-feszesítő saláták: ha minden levélért és virágocskáért leguggolunk, egy kétszemélyes salátával teljesítettük is a napi edzésadagot!

Hozzávalók:

20 dkg túró

5 dkg vaj

tengeri só

1 csokor turbolyalevél

200 guggolásnyi zöld növény

1 evőkanál méz

2 evőkanál rózsaecet


A túrtó villával összetörjük, majd egy csipetnyi tengeri sóval, a vajjal és egy csokor finomra vágott turbolyalevéllel összedolgozzuk. Diónyi gombócokat formálunk belőle és behűtjük. Elkészítjük a salátát: a hozzávalókat alaposan megmossuk, leszárogatjuk, apróra tépkedjük. A mézzel elkevert rózsaecettel meglocsoljuk és egy lapos salátás tálon elegyengetjük. Rárakosgatjuk a túrógolyókat és máris tálaljuk.



Tovább

Akácillatú május

Magasztosan bókolnak az akácok, idén különösen gazdagon virágoznak. Belelehelik édes illatukat a májusi éjszakába, szerelemre csábítva: minden virág afrodiziákum, de az akác különösen az, igéző illatával.

Kevesen vannak, akik még sosem kóstolták a virágát, legalább gyerekkorukban, a fáról letépve. Csemetéim is imádták, gyűjtötték: a tanév végével nem győztem a fiókok mélyéről kibányászni a rosszabb időkre rejtegetett akácfürt-szárítmányt. 

A bundában sült akácvirág nálunk családi eledel volt, talán ez adta az eredendőt, hogy a virágkonyhában kereskedjek majdan.  Íme, a receptje: amíg az eső el nem veri, szél nem szaggatja, minden évben legalább egyszer sütni kell. Azért, hogy a májust az akác ízében is elraktározzuk.

Az akác virágából készült teát a népi gyógyászat meghűléses betegségeknél köhögés csillapítóként alkalmazza. A rántott húshoz hasonló módon bepanírozott, majd kisütött virágfürtök remek köretként szolgálhatnak egy könnyű, tavaszi báránysült mellé. A szárról lecsipkedett virágocskákat salátába keverhetjük, mindenféle kerti zsengeséggel kitűnő egyveleget alkot. Mindenképpen mézzel készült dresszing kívánkozik hozzá!

Akácvirág köntösben

Hozzávalók:

16 fürt akácvirág

2 tojás

2 evőkanál cukor

20 dkg liszt

2,5 dl tej

a sütéshez: olaj

a tálaláshoz: porcukor vagy méz

A virágfürtöket folyó víz alatt óvatosan leöblítjük, lecsöpögtetjük.

A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet meg a tejet. Az akácvirágfürtöket a sűrű masszába mártjuk, majd bő, forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük.

Az olajból kiemelve lecsepegtetjük, és porcukorral meghintve vagy mézzel meglocsolva kínáljuk.

 

 

                                        

                                        

                                      

 

Tovább

A bodzaszörpön túl

Húú, de sokan csinálnak bodzaszörpöt: mondom, írom, csinálnak, mert se szeri, se száma a bodzaszörp- és üdítő ital készítési módjainak. Jobbnál jobb receptek kelnek szárnyra, vajon a fantázia, a gourmetkodás vagy a válság túlélése hajtja-e a jóérzésűeket a természetbe vissza? Cukorral, mézzel, főzve és érlelve, fagyasztva…

Tulajdonképpen mindegy is: a lényeg, hogy a bodza divat lett, szörpben, sörben, borban, fagyiban. Ilyenkor pedig nagy a tét: begyűjteni a sok virágot, télire, megszabadítani őket a rajtuk lakóktól, és úgy őrizni meg őket, hogy aromájuk, színük, élvezeti értékük és gyógyerejük minél nagyobb mértékben megmaradjon.

A vajszínű virágok a legaromásabbak. A leszedett virágtányérokat abroszon szétterítve hagyjuk egy éjszakán át, hogy az apró levéltetvek (amelyektől nehezen tudnánk megtisztítani) így elhagyják a fonnyadó virágokat.

Ne felejtkezzünk el a bodzavirág gyógyhatásáról sem: köhögéscsillapító, vízhajtó, lázcsillapító hatása figyelemre méltó! A szegények hársfateája, ahogyan azt Váczi Mihály is megénekelte versében.

Aki nem szánja az egész hetet a bodzázásnak, egy egyszerű és csalhatatlan bodzás finomságot ajánlok. Mégse lehet a nyárba lépni úgy, hogy nem kóstoltunk bodzát valamilyen formában. Mondjuk, levesként.

Bodzás tejleves

Hozzávalók:

10 tenyérnyi bodzavirág

1 liter tej

1 citrom, cukor

2 evőkanál búzakeményítő

5 dkg méz

1 dl tejszín

A bodzavirágokat leöblítjük, a virágocskákat lecsipkedjük. Egy maréknyit félreteszünk, a többit a tejjel leöntjük és egy fél órán át áztatjuk.

Leszűrjük, a virágocskákat kinyomkodjuk, és az így kapott illatos tejet a mézzel,  és a búzakeményítővel elkeverve fölforraljuk.

A tűzről levéve reszelt citromhéjjal ízesítjük és behűtjük. Tálalás előtt beleöntjük a tejszínt és a félretett virágocskákkal meghintve adjuk asztalra. Levendulás kekszet kínálhatunk mellé ropogtatni.

 

 

 

 

 

                                                                                 

                                        

                                                                                 

 

 

Tovább

virágkonyha

blogavatar

A lélektelenné vált világba visszahozni valami egyszerű természetességet: virágok nélkül szegényebb volna a világ. A világot úgy látni, hogy abban szépség és derű lakik. Azt venni észre, ami örömöt ad, mosolyt csal a lélekbe. Egyszerű finomsággal létezni, ismerni a tradíciókat, az eleganciát, a bölcsességet. Egy virágkörüli utazás.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek