Tortagyönyörűségek. Színek, formák, figurák, az emberi fantázia végtelen, ha egy különleges alkalomra még különlegesebb tortával kell előrukkolni.

Az esküvői tortáknál bevett szokás, hogy a virágostól hoznak egy előre elkészített virágdíszt, ami igazán remekül mutat rajta. Szerencse, hogy az amúgy ehetetlenül édes és rémisztő színűre festett tortamázat-bevonatot-marcipánutánzatot vajmi kevesen falják be, jobb esetben kipiszkálják a tányér szélére. Ők teszik jól, mert a virágüzletben, dísznövényként árusított virágokat nemhogy megenni, de megszagolnunk sem volna szabad! Azt meg, hogy érintkezzen élelmiszerrel, nem lenne szabad engednie egyetlen, feleleősen gondolkodó cukrásznak sem!

Ma pedig egyre több alkalmi, vagy hobbi cukrász kápráztatja el tortáival az édesszájú közönségét. És mivel a kóstolást a vizuális élmény beelőzi, és mert a virág trendi, hát tesznek is rá bőven. Ki a kertből, ki a virágostól - erről írtam fentebb. Tesznek rá mindent, ami akad, ami jól mutat, fő szempont az esztétikum, no meg a büdzsé.

Kedves Tortakészítő Barátaim, eszetekbe jutott már egy szép légyölő galócával dekorálni egy tortát? Olyan kis helyes, egy oroszkrémen egészen pöpecen állna. Az erdőből ingyen van. Körbe lehetne tűzdelni tiszafa-ágakkal is. Nekem ez akkor kattant be, amikor a minap egy házi cukrász babarózsaszínű tortakölteményével hencegett a fb-on, amelyen bájos leandervirágok vigyorogtak pasztell rózsaszínben. Igen találó összeállítás, kapta is lájkokat rendesen. Csak bízhatunk a kóstolóprogramok tapasztalataiban, hogy a népesség 90%-a kikotorja a virágot, és köszöni, nem kér belőle. Merthogy sok más mellett a leander és a tiszafa is mérgező!

Egy trendi cukrászlány büszkén posztolta legújabb kreálmányát: csoki, sóskaramell, láthatóan az sk. kertből jöttek a növények a szeder mellé: kérdem én, tudja-e a nevüket? Ha tisztában lett volna azzal, hogy az ornitogallum (madártej névvel is illetik, talán ezért került oda?!)  erősen mérgező, bizonyára nem tette volna oda. Az amúgy gyönyörűséges kompozíció tényleg szuper, de amint a növény nedve kicsorog (és a hűtőből kivéve, szobahőmérsékleten tényleg kicsorog), és érintkezik a tortakrémmel, így eljuthat egy mit sem sejtő delikvens szájába is. Rosszabb esetben erős fejfájást okozhat - meghalni tőle nem fog senki, a fejfájást pedig majd az olcsó (vagy túl sok) pezsgőnek tulajdonítja majd. Tehát, amúgy minden rendben: szép volt, jó volt, tetszett, nem halt meg senki - rendben van ez így??

Annyi virág van, ami biztosan ehető: miért nem használjátok azokat?! Mint például Rosta Ágnes Hajnalka, aki marcipános csokitortáját lilás árnyalatú virágokkal tette ünnepivé. És nem csak a látvány kedvéért, hanem itt bejátszik az íz is. Mert virágokat nem azért teszünk az ételre, mert szép. Nem CSAk azért. Hanem mert különleges ízekkel örvendeztet meg! Tehát nem csak a látvány, hanem az ÍZ, ami a hozzáadott értéke.

Néhány szép rózsafejjel egy egész tortát beboríthatunk - tiszta, permetezetlen rózsákra van szükség, nem virágboltban vásároltra!

Készíthetünk ezekből a tiszta rózsákból kandírozott szirmokat is, amelyek szintén csodásan mutatnak.

Válogatott apróbb virágok vékony zselatin alatt mutatnak a legszebben. (Ami mindenképpen virágszörpből készüljön, úgy lesz teljes az élvezet!)

Nyári virágok vegyesen, frissen, üdítően és természetesen. DE: virágokat csak ellenőrzött, biztos forrásból, mert könnyen baj lehet - azon túl, hogy egy mestermunka értékét lealacsonyítja egy ilyen hibás megoldás! És ha a külcsín mellett egy kicsit elmerülünk a virágok ízvilágába, akkor lesz majd igazán tökéletes az összhatás!

Bővebb információért bátran forduljatok hozzám: www.rozsakunyho.hu